Foglalási központ
0049-921-785187-10
0049-921-785187-30
0049-921-785187-20
info@ski-france.com

Orcičres 1850 (1850m)

Orcičres 1850 – Példaképes síállomás

Az Orcičres 1850 síállomás a 60-as éveke elején az azonos nevű síterületben mint ennek a generációnak sok más francia téli sporttelepülése is fejlődött. Orcičres1850 viszont számos turisztikai fejlődés szempontjából vezető szerepet töltött be. Orcičres az első francia síállomásként 1967-ban egy síóvodát alapított és a gondozkodási választékot gyerekeknek 1970-ben az úgynevezett „Cartable ŕ la Neige” programmal egészítette ki. Az általános iskolásoknak úgyszólván pótoktatást ajánlanak, úgyhogy francia családok kedvezőbb időkor a vakáció idők mellett is síelni mehetnek.

De Orcičres 1850 nem csak a szolgáltatási ajánlatnál, hanem a technikai berendezésnél is egy vezető szerepet töltött be. 2003-ban a síállomásban Franciaország legelső Télémix-liftjét avatták be, amely a téli sportolókat gondolákban valamint ülésekben is a pályákhoz szállítja.

Orcičres 1850 legutóbb 2009-ben játszott úttörő szerepet és Európa legnagyobb Tyrolienne-kötélcsúszdáját építette, amely azóta a családbaráti téli sporttelepülés amúgy is változatos szabadidőajánlatát egészítette ki.

Tudósítás a sítelepülésről Orcičres 1850

Halfpipe -
Snowpark igen
Sífutás igen
Kivilágított lesiklópálya igen
sportüzlet igen
Síiskola igen
Síóvoda igen
Óvoda igen
Korcsolyapálya igen
szánkópálya igen
bevásárlóközpont igen
Bank igen
Bankomat igen
Étterem igen
Bár igen
Diszkó igen
Fedett uszoda igen
fűtött szabadtéri uszoda -
wellness igen
Mozi igen

Képek Orcičres 1850

Orcičres 1850 - Síhelység
Orcičres 1850 - Síhelység
© Orcičres 1850 - Gilles Baron
© Orcičres 1850 - Gilles Baron© Orcičres 1850 - Gilles Baron© Orcičres 1850 - Gilles Baron© Orcičres 1850 - Gilles Baron© Orcičres 1850 - Fred Lafont-Feraud© Orcičres 1850 - Gilles Baron

garantált idegbizsergés a Tyrolienne-kötélcsuszdán

Aki a kalandos „repülést” a Drouvet hegycsúcs (2655 m) és a Lac Long (2500 m) közti szakadékon át szeretné kipróbálni, az a Drouvet 1 és 2 Télémix-lifttel az XXL-kötélcsuszda kiindulópontjához érhet. A résztvevőket ott egy speciális övvel az 1870 méter hosszú fémkötélhez akasztják rá és többször is alaposan biztosítják. Ezután vízszintes fekvésben fejjel előre, mint egy emberi rakéta kb. 130 kilométer per órás sebességgel megy a menet a célállomás irányába. A teljes csúszdázás legfeljebb 150 méter megasságban kb. 1,5 percig tart. Gyerekek már 8 évtől vehetnek részt.

Sport, játék és kaland minden ízlésnek

Orcičres 1850-ben még azok a nyaralók is jól érezhtik magukat, akik a klasszikus téli sport után egy cseppet sem érdeklődnek. Az ok: A kis síállomás szabadidőajánlata mindenféle kívánságot is teljesít. Már maga a „La Grande Ourse” szabadidő- és wellnessközpont 10.000m˛-ből áll, amelyhez egy 1.600m˛ nagy korcsolyapálya, egy bowlingközpont 6 pályával és biliárdasztalokkal, egy mozi valamint egy modern fürdő- és wellnessoázis tartozik. Itt többféle wellnessmedencék, egy csúszda, egy törk fürdő, szauna, pezsgőmedence valamint egy spa masszázsoknak és szépségkezeléseknek található. A nyaralók a teljes üveghomlokzatnak köszönhetően ezenkívül a fürdés és lazítás közben az egyedüli panorámakilátást a behavazott hegytetőkre élvezhetik.

A Grande Ourse szabadidőközponton kívül is nagy a választék. A sínyaralók egy kutyaszántúrát vagy egy hótalpvándorlást csinálhatnak. A hószánnal, egy téli biciklivel, egy quaddal vagy egy yooner-szánnal száguldhatnak a hón. A síjöringnél egy ló után húzhatják magukat a pályán, vagy a speed-ridingnál a síeken egy siklóernyő után. 4 kereken is merészkedhetnek a jégre. Vagy egy hőlégballonban a gyönyörűszép alpesi tájat csodálhatják meg. A szánkópályákon pedig a snake-glissel vagy egy airboarddal száguldhtank le. Vagy a télémark síelést és a befagyott víezés mászást próbálhatják ki.

Kis sínyaralókról is legeslegjobban gondoskodnak

Orcičres 1850-ben a gyermekgondozási szolgáltatások a kis sínyaralóknak is épp olyan bőséges mint a szabadidőprogram. A saját „Le Petite Ourse” gyermekközpont egy napközit a nagyon kicsiknek és egy óvodát tartalmaz és gyerekekenk 3 hónaptól 12 évig – vagy fél vagy egész nap – egy szórakoztató műsort ajánl. Francia családoknak, akik a vakáció időkön kívül szeretnének tölteni a nyaralást Orcičres 1850-ben, az általános iskolások részére még póttanítás is rendelkezésre áll.

A síóvoda a kis síelőknek 3-tól 6 évig a 2 hektár nagy Roche Rousse déli fennsíkján található saját kis lifttel. A fél- és a teljes napos ellátás mellett a síóvoda egy olyan szolgáltatást is ajánl, amely a gyerekeket elhozza és oda is viszi.

Az állomás közepén a kis nyaralóknak ráadásul egy saját játszótér lett berendezve, amelyhez többek közt egy körhinta, egy trambulin és egy szánkópálya tartozik, amely gyerekeknek 6-tól 2 évig lett tervezve és amely levegővel teli védő párnákkal van felszerelve.

Isten hozta a Williwaw iglúfaluban

Szintén a Roche Rousse magasan fekvő fennsíkján 2280 méteren fogadja a vendégeket Orcičres 1850-ben egy különleges látványosság: a Williwaw iglúfalu. Gyerekeknek kb. 12 igazi iglúban napközben egy változatos programmot ajánlanak, amely sok érdekes dolgot tanít az eszkimók életéről. Az idlúfalu este pedig úgymondván egy hotelé válik ahol egy éjszakát lehet tölteni a hegyek közt és a páratlan csillagos égboltot lehet megcsodálni.

érkezési terv Orcičres 1850

érkezési terv Orcičres 1850
23 Szállások a sítelepülésben
Orcičres 1850
1 / 2

Roc Blanc

Orcičres 1850
2 személyek (~25m²)
szobák: 1
távolság a sípályától: ~50m

Roc Blanc

Orcičres 1850
4* személyek (~38m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~50m

Roc Blanc

Orcičres 1850
5* személyek (~38m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~50m

Roc Blanc

Orcičres 1850
6* személyek (~38m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~50m

Cristallines

Orcičres 1850
4 személyek (35m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~200m

Cristallines

Orcičres 1850
6 személyek (40m²)
szobák: 2,5
távolság a sípályától: ~200m

Cristallines

Orcičres 1850
6* személyek (45m²)
szobák: 3
távolság a sípályától: ~200m

Pra Palier

Orcičres 1850
4 személyek (~23m²)
szobák: 1
távolság a sípályától: ~100m

Pra Palier

Orcičres 1850
6 személyek (32m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~100m

Pra Palier

Orcičres 1850
8 személyek (~47m²)
szobák: 3
távolság a sípályától: ~100m

Pra Palier

Orcičres 1850
10 személyek (~55m²)
szobák: 3
távolság a sípályától: ~100m

Rochebrune

Orcičres 1850
4 személyek (~25m²)
szobák: 1
távolság a sípályától: ~50m

Rochebrune

Orcičres 1850
4* személyek (30-35m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~50m

Rochebrune

Orcičres 1850
6 személyek (38-45m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~50m

Terrasses de la Bergerie

Orcičres 1850
4 személyek (~28m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~50m

Terrasses de la Bergerie

Orcičres 1850
6 személyek (36-42m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~50m

Rochebrune B

Orcičres 1850
4 személyek (~27m²)
szobák: 1
távolság a sípályától: ~50m

Rochebrune B

Orcičres 1850
4* személyek (29-36m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~50m

Rochebrune B

Orcičres 1850
6 személyek (38-41m²)
szobák: 2
távolság a sípályától: ~50m

Rochebrune B

Orcičres 1850
8 személyek (48-63m²)
szobák: 3
távolság a sípályától: ~50m
1 / 2 (23 Találat)